Immár tizedik versem költöm neked,
telnek a napok s múlnak a  percek,
napról napra közelebb érezhetlek!

Amikor reggel a csörgésre ébredek,
megnyomom a fogadás gombot,
majd te vagy az első kit látok,
az egyetlen minek örülni tudok.

Hiányzol ezt tagadni nem tudom,
de látom te is sokszor bánkódsz!
De hisz nincs miért,
a sors már megtette amit tennie kellett,
utunkat keresztezte,
s talán végleg egybe is kötötte....



 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.